Hiszek a tündérmesékben
|
(fotó:http://www.magyarhirlap.hu/belfold/) |
Matolcsy nemzetgazdasági miniszter egy hónappal ezelőtt
nyilatkozta a CNN-nek, hogy „a magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy éven belül sikeres lesz.”
Tündér-Magyarországnak mára Tündér-, pontosabban Tünde királynője is született. Egy olyan Tünde királynő, földi nevén dr. Handó Tünde, aki tündérekhez illően a jövőbe lát. Nem úgy, mint a
Klubrádió ügyében döntőbíróság, amelyik csacska módon nem látta előre, hogy megváltozik a törvény, mire másodfokra kerül az ügy.
Az Alkotmánybíróság – a hírek szerint – hétfőn, azaz július 16-án – dönt majd a bírák kényszernyugdíjazásáról szóló törvény alkotmányosságának kérdésében. Egy normális országban erről ennyit lehetne tudni. Nem így Tündér-Magyarországon! Handó Tünde minden bizonnyal már azt is tudja, mi lesz a döntés.
Mert ha nem tudná, vajon
miért nyilatkozta volna mártegnap – azaz július 13-án –, hogy mit tudnak majd tenni azok a bírák, akik „vissza szeretnék kapni korábbi, nyugdíjazás miatt elvesztett állásukat egy esetleges alkotmánybírósági döntés után.”
Tünde királynő minden eshetőségre készen azonnal leszögezte, hogy „a hivatalnak (értsd az Országos Bírósági Hivatalnak) a szolgálati jogviszonyukkal kapcsolatban most további teendője nincs. Ezzel a kérdéssel a törvényhozásnak kell foglalkoznia, illetve azoknak a munkaügyi bíróságoknak, ahová az esetleges keresetlevelek majd beérkeznek.”
Ezt nevezem én igazi jövőbe látásnak! Nem csak azt látja előre, hogy mi lesz a hétfői alkotmánybírósági döntés, de már azt is, hogy kinek mit kell tennie a még meg sem hozott döntés következtében.
Most már én is hiszek a tündérmesékben, akárcsak Matolcsy.
Brac sziget-Supetar üdülési jog olcsón</