Kell végre egy jogász!

A Médiatanács Sajtóirodája – mindig őket rakják a kirakatba – újabban blogol, még hozzá nem is akárhogyan. Idézem: „A Fővárosi Ítélőtábla ítélete alapján a helyzet a következő: a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázat eredményes, de a versenyben maradt Klubrádió pályázata alakilag érvénytelen, mert nincs aláírva a pályázat minden oldala.”

Most az említett perből idézem a Médiatanácsnak az Autórádió mellett érvelő indokolását: „a beavatkozó (vagyis az Autórádió) ajánlata formailag megfelelt a pályázati feltételeknek. Az alá nem írt oldalak érdemi nyilatkozatot nem tartalmaznak. A pályázati felhívás nyelvtani, logikai értelmezése alapján egyértelműen megállapítható, hogy kizárólag a pályázati ajánlathoz benyújtott, annak részét képező dokumentumokat kell aláírással ellátni, vagyis az üres lapokat szükségtelen külön aláírni.”

Ezt nevezem én következetességnek! Ha az Autórádió nem írja alá az üres oldalakat, az rendben van, ha a Klubrádió teszi ugyanezt, az ő pályázata érvénytelen. Legalábbis a Médiatanács szerint.

De lépjünk tovább ebben a bonyolult jogértelmezési folyamatban. Azt írja az ítélőtábla, természetesen a megfelelő jogszabályra hivatkozva, hogy „a bíróság sem új pályázati felhívás közzétételére, sem új pályázati eljárás lefolytatására nem kötelezheti a Médiatanácsot.” Amit a bíróság ebben a perben tehet, az annyi, hogy kimondja, a Médiatanács az Autórádiót nem nyilváníthatja a pályázat nyertesének.

Namármost mi következik ebből? Már úgy értem jogászi szemmel és aggyal. Két pályázó volt: az Autórádió és a Klubrádió. Új pályázatot nem írhat ki a Médiatanács, a kiírt pályázati eljárást nem ismételheti meg (hiszen az Autórádiót már rég ki kellett volna zárnia), csak eredményt hirdethet. Ha tehát az Autórádiót nem nyilváníthatja nyertesnek – és ez itt a húsz forintos kérdés -, vajon ki lesz a kétszereplős pályázat nyertese?

De szégyenkezve be kell látnunk, hogy ebben az úgynevezett jogállamban a Médiatanács lépett elő a törvényesség legfőbb, és szinte egyetlen őrzőjévé. Igen jól fejlett jogérzékétől vezérelve úgy döntött, hogy a Klubrádió pályázata is érvénytelen. Igaz, hogy korábban érvényesnek nyilvánította, de most hirtelen rádöbbent arra, hogy mégsem az. Nem baj, hogy ezt nem teheti meg, nem baj, hogy a törvény tiltja ezt, nem baj, hogy egyetlen bíróság sem mondta ki a pályázat érvénytelenségét, ő főméltóságú Médiatanácsossága mégis úgy ítéli meg, hogy ehhez néki joga van. És ami a legszebb, még meg is ideologizálja. Nem is akárhogy! Íme: „A Médiatanács nem diszkriminálhat pályázókat és következetes jogalkalmazással nem hozhat meg objektíven (sic!) törvénysértő döntést.” Milyen igaz!

Mit tesz tehát az igazság bajnoka? Indítványozza, hogy az ügyészség „mérlegelése szerint” hivatalból indítson vizsgálatot és terjesszen elő „ügyészi felhívást” az ítélőtábla döntése következtében kialakult jogszabálysértő állapot megszüntetése érdekében.

Na, én itt akadtam el és ki. Kimaradtam valamiből? Elfelejtettem volna, hogy mi az ügyészség feladata és hatásköre? Fellapoztam gyorsan a mi szeretett Alaptörvényünket, vajon mit is ír az ügyészség feladatairól. „Az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként az állam büntetőigényét érvényesíti. Üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, stb., stb.”  Kicsit megnyugodtam, mégis csak jól emlékeztem. De hátha az ügyészségről szóló törvény változott meg alapvetően, és mégis csak az én tudásom kopott meg. Előkaptam hát azt is. Abban meg ezt olvasom: „Az ügyész ellenőrzi a közigazgatási hatóságok, valamint a bíróságon kívüli más jogalkalmazó szervek által hozott egyedi, bíróság által felül nem bírált jogerős vagy végrehajtható döntések, valamint hatósági intézkedések törvényességét.”

Akkor lefordítom mindezt embernyelvre. Az ügyészség nem avatkozhat bele egy olyan ügybe, amelyről a bíróság jogerősen döntött. Igazán nem akarok ötleteket adni, de eleddig még nem sikerült megoldani azt a furfangos jogalkotási feladatot, hogy a bíróságot alárendeljék az ügyészségnek. Az ügyészség még ma is csak közreműködője az igazságszolgáltatásnak, nem pedig ítélethozója. Hovatovább még a bíróságon kívüli szervek döntéseinek törvényességét is csak akkor vizsgálhatja, ha azt a döntést a bíróság még nem bírálta felül.

Őszintén remélem, hogy ha a Médiatanács nem is, az ügyészség legalább ismeri a reá vonatkozó jogszabályokat. Azzal persze egyetértek, hogy úgy általában indíthatna eljárást az ügyészség a Médiatanács törvénysértő eljárásai okán, de sajnálatos módon a bíróság által már elbírált ügyben – mint amilyen a Klubrádió esete Szalay Annamáriával – még ezt sem teheti meg.

Valaki azt írta egy „kommentben”, hogy szerinte is lenne dolga az ügyészségnek. Eljárhatna például hivatali visszaélés miatt azok ellen, akik nem hajtják végre a bíróság jogerős ítéletét. Attól tartok azonban, hogy ha ezt tenné, annyi dolga lenne ennek a szerencsétlen ügyészségnek, amennyire legnagyobb igyekezete mellett sem futná a kapacitásából.

Nem vagyok a Klubrádió jogásza – szerencsére. De a helyükben már biztosan bepereltem volna a Médiatanácsot mindazért a kárért és elmaradt haszonért, amit az ő törvénysértéseik miatt szenvedett el – ahogy ők aposztrofálják – „a Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás”.