Egy cikk tanulságai – válasz dr. Sándor Zsuzsának.

2013. február 13, szerda, 08:57

Egykori főbíróként nem lenne méltányos, ha dr. Sándor Zsuzsa: Nemzeti Méltóság Tanácsa című cikkére bíráló megjegyzéseket tennék, hiszen ő volt elnökségem idején az OIT szóvivője. A személye iránti megbecsülés mégis azt kívánja, hogy néhány tanulságra rámutassak dolgozata kapcsán.

Dr. Sándor Zsuzsa terjedelmes elaborátumában kritikával illette az Európai Parlamenthez a szlovák állampolgárságuktól megfosztott személyek érdekében benyújtott petíciómat és arra is rámutatott, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa döntően a határon túli magyarok ügyeivel és elsősorban a múltbeli eseményekre emlékező ünnepségek szervezésével tölti idejét. Megjegyzem, hogy a demokratikus jogállamokban az egyesülés joga mindenkit megillető alkotmányos jog, és a törvény szabta kereteket tiszteletben tartva szabad idejében mindenki azt tehet, amit jónak lát, különösen akkor, ha állami támogatásban nem részesül, és senkinek a jogos érdekeit nem sérti.

A cikk első és legfontosabb tanulsága, hogy egy jogi dokumentumot jogászként csak abban az esetben érdemes értékelni, ha annak tartalma megismerhető. Az a benyomásom alakult ki, hogy a cikk szerzőjének nem állt módjában elolvasni a petíció szövegét, megismerni a jogi érvek rendszerét.

A félreértések elkerülése érdekében rögzítem, hogy az Európai Parlamenthez benyújtott petícióban nem a szlovák állampolgársági törvényt vitatom, hiszen annak szabályozása a tagállamok hatáskörébe tartozik, hanem a végrehajtás során elkövetett hatósági túlkapásokat részletezem és minősítem jogellenesnek. AZ Európai Unió Alapjogi Chartája 44. cikkelyében írt jogommal élve uniós polgárként hívtam fel a figyelmet a jogsértésekre. Mivel éveken át címzetes egyetemi tanárként oktattam az Európai Bíróság működését és gyakorlatát, nem okozott különösebb nehézséget
megjelölni azokat az uniós normákat, amelyeket a szlovák hatóságok megsértettek, és megjelöltem az idevágó bírósági döntéseket is. Az Európa Tanács jogszabályait azért nem elemeztem, mert az Európai Unió Parlamentjéhez fordultam.

A petíciót formai szempontból vizsgálták meg először és értesítettek arról, hogy a beadványomat sorszámozták, majd több hónapon át tartott az érdemi vizsgálat. Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának jogászai végül úgy döntöttek, hogy a petíciós befogadásra érdemes és azt meg kell küldeni az Európai Biztosságnak. Mindezekről összefoglaló jelentés készült, amely a közösségi jog megsértésének tárgyait és az általam megjelölt luxemburgi bírói döntéseket tartalmazza. Felteszem,
hogy az Európai Parlament jogászai értik a dolgukat. Most itt tartunk, de a döntést – vitát követően – politikusok hozzák meg, amely lehet negatív is. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy az érdekeltek
felkérésének eleget tettem, hiszen a hozzá értők a petíciót jogi szempontból befogadhatónak minősítették.

A második tanulság, hogy a sajtó tudósításait szemlélve olykor tükör által homályosan látunk. A média ugyanis arról számol be, amiről akar. Így a közönség nem tudhat arról, hogy évek óta próbálunk roma fiatalokon segíteni, talán ennek is szerepe volt abban, hogy a közelmúltban megkaptam a Radnóti Miklós Antirasszista Díjat. Az antiszemitizmus elleni tetteket ismerte el a MAZSIHISZ a Magyarországi Zsidókért kitüntetéssel. A Jerusalem Post számolt be arról, hogy Izraelben az Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Konferencia díszvendége voltam, ahol Tom Lantos érdemeit méltattam a közelmúltban elhunyt Tommy Lapid megtisztelő jelenlétében és fogadott Izrael Állam miniszterelnök- helyettese is. Ezekről itthon nem sokat lehetett olvasni. A tisztelt olvasótól elnézést kérek a szubjektív momentumokért, de végülis az alapul szolgáló cikk tartalma személyemet, illetve tevékenységemet elemzi.

A harmadik tanulság, hogy nem célszerű civil szervezetek munkáját értékelni, hiszen ezek fejtenek ki közhatalmi tevékenységet. Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) tagjai a hatályos jogszabályokat betartva, szabad idejüket és saját anyagi forrásaikat felhasználva próbálnak másokon segíteni. Kétségtelen, hogy EMT sok energiát fektetett a határon túli magyarokat érintő vitatott ügyekbe. A rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságát kiemelve szeretnék rámutatni arra, hogy álláspontom szerint kellő határozottsággal kell fellépni akkor is, ha a határon kívül élő magyarokat hátrányos megkülönböztetés éri.

A magam részéről az emberi méltóság tiszteletét nagyon fontosnak tartom és megpróbálok tenni ennek érdekében. 2003 évben tárgyaltam főbíróként először MAZSIHISZ vezetőivel és célként tűztük ki a gyűlöletbeszéd visszaszorítását. Mivel a közösen benyújtott törvénymódosításra irányuló javaslatunk nem vezetett eredményre, 2006-ban az Alkotmánybírósághoz fordultam jogértelmezést kérve. Az AB beadványomat 3 évig vizsgálta, több ülésen megtárgyalta, majd arra jutott, hogy hatáskör hiányában nem válaszolhat az emberi méltóságot érintő kérdéseimre. Ekkor úgy döntöttem, hogy felhívást teszek közzé az emberi méltóság védelme érdekében a kirekesztő eszmék visszaszorítása céljából. A felhíváshoz 48 órán belül csatlakozott a FIDESZ, az MSZP, a KDNP, az
MDF és az SZDSZ, valamint a történelmi egyházak, beleértve a MAZSIHISZ-t, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség, a Hit Gyülekezete, 17000 magánszemély és a média jelentős része.

Az EMT alapító tagjai között katolikus, református és evangélikus egyházi méltóságok mellett Schweitzer József professzor, nyugalmazott főrabbi is szerepet vállalt és megtiszteltetés számunkra, hogy néhány hete ő vette át első kitüntetettként az EMT által alapított díjat. Az ismert művészek és tudósok – így Oláh György Nobel- díjas – mellett felkérést kapott a Magyar Izraeli Baráti Társaságok És Körök Országos Szövetségének Ügyvezető elnöke is, aki örömmel vállalt szerepet a testület munkájában. Jól látható tehát, hogy különböző vallású és eltérő értékeket valló személyiségek is képesek fontos alkotmányos célok érdekében összefogni.

A cikkre utalva megjegyzem, hogy a professzor úr inzultálása ellen a sajtó nyilvánossága előtt tiltakoztam és a Kaposvári Zsidó Temető megrongálása ellen nem csupán tiltakoztunk, hanem anyagi
hozzájárulással is segítettük a helyreállítást. A rend kedvéért arra is felhívom a figyelmet, hogy a listázási ügyben is tiltakoztam, a távirati iroda újságírója rögzítette szavaimat, de a hír nem került
kiadásra.

Végül számomra az utolsó tanulság, hogy a halottakat is megilleti az emberi méltósághoz való jog. Évek óta részt veszek a holokauszt megemlékezéseken és talán ennek is köszönhető, hogy bekerültem a “zsidó közéleti személyiségek csoportjába” és az a megtiszteltetés ért, hogy még a google kereső is külön rovatot nyitott “Lomnici Zoltán zsidó” címmel.

Ennek a gondolatkörnek keretében szerveztünk több megemlékezést Doberdóban, ahol 100000 különböző vallású magyar katona nyugszik, zömmel jeltelen sírokban. Ahogy arról a média példásan beszámolt, részt vett a megemlékezéseken az Európai Parlament akkori alelnöke, Tőkés László és a házelnök, valamint a honvédelmi miniszter is megszakította hivatalos útját egy főhajtás erejéig. Csak a tényszerűség kedvéért rögzítem, hogy a cikk állításával ellentétben nem velük utaztunk és a delegáció tagjait sem mi jelöltük ki.

Számomra ezekkel a tanulságokkal szolgál dr. Sándor Zsuzsa cikke és lehet, hogy valamit jól csináltunk, hogy ilyen figyelem irányult jámbor szervezetünkre. Talán abban is egyet tudunk érteni, hogy a tények kissé más megvilágításba helyezhetnek bizonyos állításokat.