Közszolgáltatás?
Tudom, nem illik az embernek a saját sérelméről írni, tán még egy blogban sem. De mert e magánsérelem egyúttal közsérelem is lehet, most mégis megteszem.
A 9 éves kocsimat lecseréltem egy 10 évesre. Nem, nem azért, mert teljesen elment az eszem. Még ha első pillantásra úgy is tűnik. Szerintem jó csere volt. De ez most mindegy is.
A kiskamasz korban lévő „új” kocsimat a napokban délelőtt 10 órakor megvettem és ugyanazzal a mozdulattal a régi kilenc évest el is adtam. Ugyanannak. A vevőm, aki egyúttal az eladóm is, vállalta, hogy ő intézi mindkét autó átiratását, annak minden nyűgével és anyagi vonzatával együtt. Heuréka, mondtam én. Minden papírmunkát gondosan elvégeztünk. Ennek eredményeként kezemben volt az adásvételi szerződés, a forgalmi engedély, a vásárolt autó törzskönyve és mindkét kulcsa, továbbá egy „teljes bizonyító erejű magánokirat”, mely igazolja, hogy a tízéveske immár az én tulajdonom.
Időközben az én életem – rólam is gondoskodó – párja elment a XIII. Kerületi Önkormányzat XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Hegedűs Gyula utcai kirendeltségére, arra gondolván, hátha el tudja intézni nekem a lakossági parkolási matricát. Nem tudta. Meghatalmazás kell hozzá, avagy a tulajdonos személyesen. Vagyis én. Ez idáig rendben is van. De mert, mint említettem, ő egy gondoskodó típus, elhozta azt a nyomtatványt, amelyet a nekem járó lakossági matrica megszerzéséhez ki kell tölteni. Minden évben. Húsz éve lakom itt, minden adatom náluk van, de azért minden januárban, vagy kocsi-csere alkalmával újra, meg újra kitöltöm. Húsz éve nem is szólok egy hangot sem emiatt.
12 óra körül értem haza, az új tízévest leparkoltam a ház előtt és felszaladtam a lakásba a kitöltendő nyomtatványért. Mi több, rögtön ki is töltöttem. Ez az intellektuális tevékenység mintegy 10 percet vett igénybe. Mire visszatértem a tízéveshez, már rajta volt a büntetést jelentő mikulás zacskó. Sebaj, gondoltam, úgyis most megyek a közszolgáltatóhoz, majd elmagyarázom a helyzetet és lesírom a büntetést.
Így is történt. Mármint odáig, hogy elmentem a közszolgáltatóhoz. Sorszámot húztam. Rajtam kívül ugyan nem volt ott senki, de értem én: rend a lelke mindennek. Szólítottak. Leültem a szigorú, de barátságtalan ügyintéző hölgy elé és mondtam: lakossági parkolási matricát szeretnék a kis tízévesnek. Átadtam az adásvételi szerződést, a régi matricámat, a lakcímkártyámat, a kitöltött nyomtatványt, a „teljes bizonyító erejű magánokiratot” és a forgalmi engedélyt.
-Ez a forgalmi nem a maga nevére szól – állapította meg igen élelmesen az ügyintéző asszonyság.
-Persze, hogy nem, hiszen két órával ezelőtt vettem az autót, mondtam én, akkor még kedvesen. Ezért hoztam el az összes iratot, amellyel igazolom, hogy a kocsi az enyém.
-Na, erre én nem adok magának matricát, jelentette ki ellentmondást nem tűrően a hölgy.
-Miért nem? – kérdeztem bután.
-Mert ez a forgalmi nem a maga nevére szól.
Gyakorló jogász lévén hosszas jogi felvilágosító magyarázatba kezdtem. Mondtam: az átírásra a jogszabály 15 napos határidőt engedélyez. Mondtam: az adásvételi szerződés igazolja, hogy megvettem az autót. Mondtam: a „teljes bizonyító erejű magánokirat” azt jelenti, hogy az teljesen bizonyítja, hogy én vagyok az autó tulajdonosa. Ráadásul az teljes 30 napig érvényes. Azt a rendőr is köteles elfogadni. El is fogadja.
A jogi érvelés teljesen hiábavaló volt.
-Matricát csak akkor kap, ha a forgalmi engedélyben a maga neve szerepel. És valami fénymásolt helyi rendelkezést lobogtatott.
-Miért? – kérdeztem újra, felvértezve magam további jogi érvekkel.
– Mert holnap el is adhatja a kocsit- mondta ő. Láttam rajta, hogy most csapta ki az adu ászt.
-De hisz a nevemen lévő forgalmival is bármikor eladhatom, mondtam. Éppen ezt tettem az imént.
Ez annyira megrázóan logikus volt, hogy erre már nem is válaszolt.
Kértem a főnökét. Gondoltam, hátha egy, kicsit nála magasabban kvalifikált főnök elhiszi nekem, hogy a jogszabályok feljebb állnak a hierarchiában, mint az ő belső rendelkezésük, vagy utasításuk.
-A főnökkel nem lehet beszélni. Csak telefonon lehet előzetes időpontot kérni.
-Akkor hívja fel, mondtam, ekkor már kissé emeltebb hangon.
No, persze nem hívta fel. Én még ott helyben megpróbáltam telefonálni, de mire az automata összes utasítását betartva, valamennyi szükséges gombot megnyomva elértem volna a végcélig, a telefon másik végén csak egy faxot fogadó hang ciripelt. Amikor ezt jelentettem az egyáltalán nem kedves ügyintézőnek, közölte, hogy olyan nincs.
Na, ekkor álltam fel. Nem kívántam neki további szép napot (ez nálam azt jelenti, hogy kicsit ordibáltam) és dühödten, dolgavégezetlen távoztam. Hazafelé jövet fejszámoltam (bár az nekem nem megy nagyon könnyen) és a következő eredményre jutottam. A kocsit a vevőm/eladóm egy hét múlva tudja átíratni. A kerületemben egy óra parkolás 450 Ft. Ha reggel 8-tól este, mondjuk, csak 6-ig bedobálom a parkolási díjat, az egyetlen nap alatt 4500 Ft. Egy hét alatt 31.500 Ft. Nekik ez egész jó buli. Ennyiért már érdemes hatóságot játszani. Most már csak azon töröm a fejem, vajon miért hívják őket „Közszolgáltató Zrt.”-nek?
Brac sziget-Supetar üdülési jog olcsón</
