JogÁsz

Semmisség

Ötvenhét éve áll a viták, a politikai ellentétek és ellenvélemények kereszttüzében október 23-a. Az elmúlt két év szomorú eredménye: a politika a jogállamiságot és a bíróságot is maga alá gyűrte. Emlékezzünk vissza a 2006. szeptember – októberében történtekre. Arra az időszakra, amikor a „békés tüntetők” felgyújtották a televízió székházát, amikor napokig randalíroztak az utcákon, kukákat… Tovább »

Függetlenség

Az MTI tudósított arról, hogy Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke négyszemközt fogadta Schiffer Andrást, az LMP társelnökét. A beszélgetést követő sajtótájékoztatón Handó elmondta, hogy legalább negyedévente vendégül látja az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában ülő képviselőket, frakcióvezetőket, akiknek négyszemközt is beszámol a bíróság eredményeiről, illetve választ ad a kérdéseikre. Fotó: nol.hu  Egy közismert újságírót… Tovább »

Kíméletlenség

…Természetesen mindez nem gátolta meg a Fidesz uralta Parlamentet abban, hogy – semmibe véve az Alkotmánybíróság döntését – megalkossa azokat a szabályokat, amelyek alapján akár a szabadságától is meg lehet fosztani valakit pusztán azért, mert nincs hol laknia.  A teljes cikket ide kattintva olvashatod. Fotó: erdely.ma... Tovább »

Kíméletlenség

Egy belga és egy magyar Európai parlamenti képviselő, hat külföldi újság, három ellenzéki párt, kilenc civil szervezet, az ombudsman és persze korábban az Alkotmánybíróság tiltakozott az ellen, hogy szabálysértéssé nyilvánítsák a hajléktalanságot. Természetesen mindez nem gátolta meg a Fidesz uralta Parlamentet abban, hogy – semmibe véve az Alkotmánybíróság döntését – megalkossa azokat a szabályokat, amelyek… Tovább »

Állami rasszizmus?

Amikor egy bíró nem érti a jogalkotó szándékát, olyan ítéletet hoz, mint amilyent most a Debreceni Ítélőtábla hozott a sajóbábonyi romák ügyében. Ha a rendőrség nem érti a törvény nyelvét, olyan megszüntető határozatot hoz, mint amilyent most a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hozott a devecseri kődobálással végződő cigányellenes demonstráció ügyében. A rendőrség szerint „egy olyan környezetben,… Tovább »

Állami rasszizmus?

Amikor egy bíró nem érti a jogalkotó szándékát, olyan ítéletet hoz, mint amilyent most a Debreceni Ítélőtábla hozott a sajóbábonyi romák ügyében. Ha a rendőrség nem érti a törvény nyelvét, olyan megszüntető határozatot hoz, mint amilyent most a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hozott a devecseri kődobálással végződő cigányellenes demonstráció ügyében. A sajóbábonyi cigány-per vádlottjai 2009 novemberében… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!