JogÁsz

Poligráfia

A bajai hamis videó kapcsán mostanában sok szó esik a poligráfról. Ez az a műszer, amivel azt próbálják kideríteni, hogy valaki hazudik, vagy igazat mond. Az emberek között mindenféle legendák keringenek erről a módszerről. Gyanúm szerint azért, mert valójában kevés információjuk van arról, milyen eszközzel és hogyan végzik ezeket a vizsgálatokat, miként kell, illetve lehet értelmezni az eredményét, illetve használható-e bizonyítékként büntető eljárásban poligráfos teszt.

Poligráf

Fotó: hogyvolt.blog.hu

Milyennek is kell lennie egy mai, korszerű poligráf-készüléknek? Legalább 4 csatornásnak, vagyis egyidejűleg négyféle fizioloógiai jelet kell regisztrálnia: a légzésben bekövetkező változásokat, ezen belül a mellkasfal és a hasfal kitéréseit, valamint a ki- és belégzett levegő áramlási sajátosságait; a bőr elektromos ellenállását vagy vezetőképességét, magyarul az izzadás mértékét, továbbá a vérnyomás értékének változásait.

A polgráf alkalmazásának az elvi alapja az, hogy amikor valaki hazudik, akkor stressz-állapotba kerül. A stressz pedig megváltoztatja a légzését, a vérnyomását és izzadásának mértékét. Ezek olyan változások, amelyeket az ember általában nehezen, vagy egyáltalán nem tud kontrollálni. Általában. Nem így a notórius hazudozók, vagy azok, akik különböző fizikai módszerekkel szándékosan befolyásolják a poligráfot (például szöget tesznek a ciőjükbe és azzal váltanak ki fájdalmat és így „kütik” a gépet).

Hazugság

Fotó: demotivalo.net

Az eljárás alapvető követelménye, hogy a vizsgált személy előzetesen írásban hozzájáruljon a poligráf alkalmazásához. Előre megbeszélik vele a kérdés-sort, amelyet majd a vizsgálat során feltesznek. Nincs hirtelen rákérdezés, nincs ijesztgetés. A kérdésekre csak igennel, vagy nemmel szabad válaszolni. A kérdések között szerepelnek olyanok, amelyekre a válasz nagy valószínűséggel igaz lesz, például: hogy hívják, élnek-e a szülei, hol lakik, stb. Ezekkel a kérdésekkel „állítják be” a normális izgalmi szintet.

A szakemberek a legmegbízhatóbb módszernek a „feszültségcsúcs-tesztet” tekintik, ezért ezt alkalmazzák a leggyakrabban. Lényege, hogy hasonló tartalmú, közömbös kérdések között feltesznek olyanokat is, amelyek csak annak számára bizonyulnak „kritikus kérdéseknek”, aki a bűncselekményt elkövette. Ez a módszer akkor igazán eredményes, ha sikerül olyan kérdéseket kiválasztani, amelyekre a választ csak az elkövető ismeri.

Poligráfos vizsgálatra szinte kizárólag a nyomozati szakban kerül sor. A vizsgálat lefolytatásának a büntetőeljárás későbbi szakaszában már nem lenne sok értelme, hiszen addigra számosan tudomást szerezhettek a cselekményről, az elkövetés részleteiről. Különösen igaz ez ma, amikor a sajtó is aprólékosan beszámol egy-egy bűncselekményről.

nyomozás

Kép: batki.info

Még ma is folyik a vita azon, hogy vajon a tanút is alá lehet-e vetni poligráfos vizsgálatnak, noha a büntetőeljárási törvény 2011-ben történt módosítása egyértelművé tette: kiemelt jelentőségű ügyekben lehetőség van a tanú poligráfos vizsgálatára is.

Kérdéses volt az is, vajon figyelembe vehető-e bizonyítékként a poligráfos vizsgálat eredménye. A Legfelsőbb Bíróság erre egy 1997-ben hozott döntésével igennel válaszolt. A magyar büntetőeljárás ugyanis a szabad bizonyítás elvén alapul. Ez pedig azt jelenti, hogy bizonyítékként értékelhető minden olyan eszköz, amelyet a hatóság törvényesen szerzett be, és amely alkalmas arra, hogy segítségével a tényállást meg lehessen állapítani. A bíróság azonban soha sem dönthet egyetlen bizonyíték alapján. A poligráfos vizsgálat eredményét a bírói gyakorlat tehát csak akkor fogadja el, ha azt az eljárás egyéb bizonyítékai is alátámasztják.

Hogy ez mennyire indokolt óvatosság, arra hadd hozzak egyetlen példát. Egy amerikai férfi 15 éve állítja, hogy Colorado állam főútján egy ufót látott. Kérésére poligráfos vizsgálatnak vetették alá. A teszt eredménye szerint a férfi akkor is igazat mondott, amikor azt állította, hogy kapcsolatot teremtett a földönkívüliekkel. Akkor tehát mégis lennének ufók?

Ufó

Kép: ize.hu

Nem hiszem. Inkább fogadjuk el, hogy önmagában még a poligráf sem cáfolhatatlan bizonyíték.

Brac sziget-Supetar üdülési jog olcsón</

 

t_24694617

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Józsefné Orosházi says: (előzmény @Zsuzsa Sandor)

    Valóban sokat dolgoztunk együtt. Szívesen emlékszem ezekre az időkre. Nem véletlen, hogy most is érdeklődve olvasom ezeket a cikkeket, okos, világos okfejtéseket. Mindig lehet tanulni belőlük. Bár néha elszomorodom, sok kérdésben hová jutottunk, mikkel kell foglalkozni.

  2. Jaj, de örülök, hogy egy igazi szakember is elolvasta ezt! Milyen sokat dolgoztunk anno együtt!

  3. Józsefné Orosházi says:

    A példában említett úr valószínűleg hisz abban, hogy ő valóban látott ufót. Tehát számára ez nem hazugság.
    Bizony meg kell gondolni, hogy mikor várható értékelhető eredmény egy ilyen vizsgálattól.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!