Négyen ültünk a Pacsirta Rádió kis konyhájában. Mert a Pacsirta ugyan csak a neten csicsereg, de azért van neki testi valója is, “igazi” stúdiója. Például az egyik a konyhában. Na, jó, az adás azért nem a konyhából szól. Ezért is tudtunk a kedd esti adás előtt ott üldögélni. Láng András, Kálmán László, én és az adás első részének vendége, Szüdi János. Beszélgettünk. De valójában csak mi hárman, mert a vendég nagyokat hallgatott. Vagy ha szólt is, alig. Én aggódni kezdtem. Ha egy rádió vendége ilyen szűkszavú, mi lesz velem élő adásban? Hol a harapófogóm, amivel majd kihúzom belőle a válaszokat?
Azután beültünk a “nagy” stúdióba. Még jóformán be sem fejeztem az első kérdést, amikor Szüdi János olyan lendületet vett, hogy alig tudtam követni. Az oktatási rendszer – ha ezt, ami most van, egyáltalán annak lehet nevezni – a kisujjában van, és ahogy haladunk előre a témában, úgy válik vendégünk egyre indulatosabbá. Persze, van is miért.
Második vendégünk, Koltai Tamás sem fogta vissza magát. Vele a kultúráról beszélgettünk. Színházakról, cenzúráról, pro- és kontra intézetekről, szőcsgézákról, kerényikről, feketegyörgyökről. A magukat csalhatatlan isteneknek képzelő “kultúrharcosokról”.
Brac sziget-Supetar üdülési jog olcsón</
