Két dolog minden bírósági ügy kapcsán kiemelten fontos: a törvények korrekt és pontos alkalmazása, valamint a tisztességes eljárás szabályainak betartása. Amikor egy büntető per aktuális politikai célokat szolgál, mindkét követelmény sajnos háttérbe szorulhat. Erre példa Biszku Béla pere. Cikkemben véletlenül sem őt akarom mentegetni, csupán felhívni a figyelmet arra, hogy milyen jogsértéseket okozhat, ha nem a törvények pontos betartása az elsődleges cél.
A címben szereplő meglehetősen homályos, jogilag értelmezhetetlen kifejezést az ügyész használta vádbeszédében.
Végh Tamás ügyész
Úgy tűnik, a Tóth Szabolcs vezette büntető tanács mégis tudta valahogy értelmezni. A bíróság ugyanis a vádlottat bűnösnek találta:
– felbujtóként több ember sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntettben,
– két rendbeli bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntettben,
– lőszerrel visszaélés bűntettében és
– a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében.
Mindezekért szabott ki 5 év 6 hónapi börtönt.
Tóth Szabolcs bíró ítéletet hirdet
A vád és a védelem között még a perbeszédekben is jogi vita volt arról, hogy az 1956-os forradalom kapcsán egyáltalán alkalmazható-e a háborús bűntett fogalma.
A Genfi Egyezmény ugyanis megszálló hatalomról szól, és csak azokat a civileket tekinti az egyezmény védelme alatt áló személyeknek, – magyarul csak azokat a civileket védi – akik nem állampolgárai a megszállóknak. A megszállók 1956-ban a szovjetek voltak, és nem a Kádár vezette ideiglenes kormány. Hogy ez logikailag mit jelent? Hát bizony azt, hogy még a Kádár János vezette illegális hatalom embereit is a Genfi egyezmény által védett civileknek kellett tekinteni a szovjet megszállás alatt. Jóval később – 1995-ben – a háborús bűntett fogalmát a polgárháborús eseményekre is kiterjesztették. Kérdés azonban, hogy egy csaknem 40 évvel később megszületett értelmezést vajon lehet-e visszamenőleg alkalmazni.
Nem fárasztom most az olvasót az alaptörvény vitatott módosításaival, különösen azokkal nem, amelyeket korábban az Alkotmánybíróság még „átmeneti rendelkezés” státuszukban megsemmisített. Tény, hogy ezek ma már részei az alaptörvénynek. Így az a tétel is, hogy a kommunista diktatúrában a pártállam nevében elkövetett bizonyos súlyos bűncselekmények nem évülnek el.
A Btk.-ban szereplő „emberiesség elleni bűncselekmény” tényállása akár alkalmas is lehetne arra, hogy Biszku bűnösségét a – véleményem szerint – nagyon erőltetett háborús bűntettek helyett abban állapítsák meg. A Btk. ugyanis így fogalmaz:
„Aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként emberölést követ el…illetve másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, avagy politikai…ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt, az 10-20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”
És ami a lényeg ennél a bűncselekménynél: „ilyennek minősül minden olyan magatartás, amely magában foglalja az említett cselekmények polgári lakosság elleni sorozatos elkövetését, egy állam vagy szervezet politikájának végrehajtása vagy elősegítése érdekében.”
Ha pedig van ilyen törvény, akkor minek kell erőlködni egy még ennél is vitathatóbb minősítéssel?
Hogy korábban is mennyire eltérő jogi álláspontok születtek a sortűz-perekben, arról olvashatnak a HVG archívumában.
Rubicon – sortüzek
De még ennél is komolyabb fejtörést okozott nekem a címben is említett „ideológiai tűzparancs”. Biszkut ugyanis a salgótarjáni sortűz kapcsán ítélték el, mint felbujtót. Salgótarjánban két szakasz szovjet katona és 30-40 magyar karhatalmista sortűzzel oszlatta fel a mintegy ezerfős tömeget, ennek során 46-an meghaltak és csaknem 90-en megsebesültek. Az ügy 12 vádlottja közül korábban kilencet felmentett a bíróság, hármat pedig társtettesként, illetve bűnsegédként emberiség ellen elkövetett bűntett miatt ítélt 2, illetve 5 évi szabadságvesztésre, bár másodfokon háborús bűntettre változtatták meg a minősítést. Abban az ügyben Biszku tanú volt. Most azzal vádolják, hogy mint az Ideiglenes Intézőbizottság, valamint az Ideiglenes Központi Bizottság tagja, jelentős szerepet játszott a karhatalom létrehozásában, illetve abban a döntésben, hogy keményen és kíméletlenül kell fellépni az „ellenforradalmárokkal” szemben. Ezt számos jegyzőkönyv és feljegyzés is tanúsítja. Az ítélet szerint ilyen módon vált a salgótarjáni sortűz felbujtójává.
Az én gondom ezzel mindössze annyi, hogy a felbujtónak közvetlenül kell rábírnia valaki mást arra, hogy egy meghatározott bűncselekményt elkövessen. Nem kétséges, hogy Biszku és már elhunyt társai tisztában voltak azzal, hogy a karhatalmisták az ellenállást akár fegyveresen is le fogják törni. De azt konkrétan nem tudták, hogy mikor, hol, kik és milyen körülmények között fognak lőni. A vádban két esetet róttak Biszku terhére, a Nyugati téri és a salgótarjáni sortüzet. A bíróság azonban másként ítélte meg a vádlott szerepét az egyik-, illetve a másik sortűz kapcsán. A Nyugati téri sortűzben nem állapította meg a vádlott felbujtói felelősségét, mondván, hogy Biszku Béla tevékenysége és a téren történt gyilkosságok között nem bizonyítható a szoros összefüggés , mert itt a szovjetek lőttek, míg Salgótarjánban a karhatalmisták. Jelzem Salgótarjánban is jelen voltak a szovjetek. A konkrét tűzparancsot pedig helyben, a helyi pártvezetők adták ki. És, mint említettem, sem Biszku, sem más nem tudhatta előre, hogy éppen hol, kik követnek majd el emberöléseket.
Persze, ha a bíróság nem ragaszkodott volna a háborús bűntett megállapításához, nem kellett volna ilyen nehezen indokolható döntést hoznia.
Nehéz döntés
Abban sem tudom osztani a bíróság véleményét, hogy a salgótarjáni, illetve a Nyugati téri sortűz perekben hozott két korábbi ítéletnek minden szavát és megállapítását „szentírásnak” kellett vennie. Valójában nem kellett volna. A más ügyekben született jogerős ítéletek csupán annyiban kötik az újabb ügyben később eljáró bíróságot, amennyiben azok kimondták, hogy ki milyen bűncselekményben bűnös és milyen büntetést kapott. Ezen túlmenő „kötőereje” nincs a korábbi ítéleteknek. Hiába nevezte a bíró a salgótarjáni és a Nyugati téri ítéleteket úgynevezett „alapítéleteknek” – bár ezt a kifejezést ő is idézőjelbe téve használta – azok egy másik vádlott ellen folytatott büntetőeljárásban még idézőjelesen sem tekintendők „alapítéleteknek”.
A Legfelsőbb Bíróság 1999-ben hozott egy elvi döntést, amely szerint soha el nem évülő emberiség elleni bűntett az, ha az államhatalom a civil lakossággal szemben fegyveres katonákat vet be.
Logikusan merül fel a kérdés, hogy a többi sortűzper kapcsán az ügyészség miért nem vádolta meg Biszkut. Egerben két sortűz is volt, Tiszakécskén repülőgépről lőtték a fegyvertelen tömeget, volt sortűz Tatán, és a karhatalmisták Kecskeméten is gyilkoltak. A bíróság persze csak arról dönthet, ami miatt az ügyész vádat emel. De ha az ideológiai tűzparancs elegendő a felbujtás megállapításához, akkor ezek a gyilkosságok miért maradtak szó és vád nélkül?
Strasbourgi bíróság Kép: index.hu
Megjegyzem, hogy a tatai sortűz miatt elítélt Korbely János ügyében a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság úgy döntött, hogy a magyar állam megsértette a vádlottnak a tisztességes eljáráshoz való jogát. Csak nagyon halkan kérdezem, hogy vajon a vádlott átverésével készült dokumentumfilm, a hirtelen felindulásból meghozott „Lex Biszku”, és az, hogy az eljárást több mint 20 évvel a rendszerváltás után indították meg, vajon Strasbourg megítélése szerint belefér-e a tisztességes eljárás fogalmába?
Biszku bűnösségét a bíróság kimondta két rendbeli bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntettben is. Ennek alapját az a tényállás alkotta, hogy 1957 márciusában Martonvásáron karhatalmisták súlyosan bántalmaztak három akadémiai kutatót. A történethez az is hozzátartozik, hogy a bántalmazást elkövető karhatalmistákat felelősségre vonták: egyiküket eltávolították a testületből, másikukat áthelyezték.
A Btk. szerint az követi el a bűnpártolást, „aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna, a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik”. Ehhez azonban nem mellékesen az is szükségeltetik, hogy egyáltalán felmerüljön annak lehetősége, hogy az elkövető ellen büntetőeljárás indulhat. Az pedig nem igényel részletesebb magyarázatot, hogy a „fegyelmi” felelősségre vonáson túl abban az időben senkiben sem merült fel, hogy a karhatalmisták ellen büntetőeljárást kellene indítani. Így pedig eléggé furcsa bűnpártolásban kimondani a vádlott bűnösségét. Különösen bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntettben.
Jogi szempontból vitathatónak tartom a „nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása” elnevezésű bűncselekmény megállapítását is. A törvény ugyanis azt rendeli büntetni, aki az e rendszerek által elkövetett „népirtás, vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik”.
Biszku Béla a Duna TV-ben
A bíróság szerint Biszku a Duna Tv-ben tett nyilatkozatával azáltal valósította meg ezt a bűncselekményt, hogy az állította: szuverén bíróságok nem koncepciós perekben hoztak ítéleteket. Ezzel sem a népirtás, sem az emberiesség elleni bűncselekmények tényét nem tagadta, vagy kisebbítette. Hangot adott egy véleményének, amelyről tudjuk, hogy nem igaz, ám nem valósította meg a törvényi tényállásban leírtakat.
Mielőtt bárki azzal vádolna meg, hogy írásommal kétségbe vonnám az MSZMP egyik prominensének, a Kádár kormány belügyminiszterének elvitathatatlan felelősségét, le kell szögezzem, hogy erről szó sincsen. Mindössze azt várom el a mai igazságszolgáltatástól, hogy szigorúan ragaszkodjon a törvényben leírtakhoz. Abban és csak abban mondja ki Biszku Béla bűnösségét, amit belemagyarázás és – a büntetőeljárásban tilalmazott kiterjesztő értelmezés nélkül – törvényesen megtehet.
És, hogy mennyire nem csak jogászként kifogásolom ezt az ítéletet, hadd idézzem egy nem jogásznak, vagyis laikusnak, egy baloldalinak nem „bélyegezhető” újságírónak, bloggernek, a Biszkuval készített dokumentumfilm egyik alkotójának, Skrabski Fruzsinának a nyilatkozatát:
Strabski Fruzsina
Fotó: fn.hir24.hu
„Nem azért ítélték el, mert Biszku befolyásolta a bíróságokat és így felelős az 1956 utáni megtorlásokért, többszáz ember kivégzéséért, többezer ember meghurcolásáért. Ezek a meghurcolt emberek többségében roncsok lettek, mind lelkileg, mind fizikailag. Az áldozatok megérdemelnék, hogy a kinzójukat elítéljék, de sajnos nem ezért ítélték el. Persze az is jó, hogy a sortüzekért is felelősségre vonták, de nem tudom, hogy abban mennyire érintett Biszku. Azt viszont idétlennek tartom, hogy lőszerrel való visszaélésért és kommunizmus bűneinek tagadásért is felelősségre vonják.”
Hangsúlyozom, eszemben sincs Biszku Bélát védeni. Én csupán azt várom el egy demokratikusnak mondott jogállam függetlennek mondott bíróságától, hogy szigorúan ragaszkodjon a törvény szövegéhez, és korrekt jogalkalmazással döntsön még egy politikai bűnös ügyében is.
Biszku Béla
(A tárgyaláson készült fotókat Láng András készítette)
Brac sziget-Supetar üdülési jog olcsón</
Még egy gondolat erejéig muszáj visszatérnem erre a témára, mert nagyon kikívánkozik belőlem:
Ez az ügy tökéletes keresztmetszetet és látleletet ad arról, hogy mennyire hazug és álságos a jelenlegi politikai berendezkedésünk az alkotmányos jogállam szemszögéből nézve. Hogy mire gondolok?
Nos, azontúl, amit már az előző kommentjeiben leírtam, számomra (jogi szemmel nézve) végtelenül visszataszító, hogy lényegében az egész jogrendszerünk úgy működik (tisztelet az egyre kevesebb kivételnek), hogy nem az adott, elbírálandó cselekmény megtörténtekor hatályos jog alapján bíráljuk el a cselekményt, hanem a cselekményhez igazítjuk a jogot, a jogrendszert. Akár még jogot is alkotunk ennek az érdekében.
Én még úgy tanultam, hogy az igazságszolgáltatás valójában nem igazságot, hanem jogot szolgáltat. És ez így volt helyes. Ami igazságos(nak tűnik), egyáltalán nem biztos, hogy jogszerű is. És sajnálatos módon ehhez a jelenlegi politikai hatalom aktívan asszisztál is. Csak azért, hogy politikai érdekből (népszerűség, szavazatmaximálás stb.) sokkal inkább abba az irányba kívánják eltolni a jogalkalmazást, hogy az az ÉRTELEM helyett érzelmi síkon kerüljon megvalósításra. A jogszerűség egyre inkább a háttérbe szorul, legalábis ennek egyre jobban ismerhetőek fel egyes jegyei és mintegy előtérbe akarják helyezni a nép igazságérzetét, (nota bene) egyesek bosszúvágyának érvényesíthetőségét. Mert sajnálatos módon ez még létezik egyesekben. És ezt a jelenlegi despota hatalom még tunningolja is.
Komolyan mondom, egyre inkább tapasztalok olyan jeleket, hogy az egyesek által elkövetett bűnöket a laikus (és a joghoz nem értő) társadalom érzelmi, politikai alapon ítél meg. Ha vele egy táborba tartozó követi el a bűnt, akkor az legyen akármilyen nagy gazemberség is, nemcsak, hogy bocsánatos bűn, de még meg is magyarázzák. Ellenben a másik oldalhoz tartozók esetében a legkisebb és a legpitiánerebb ügyekben is szinte felkoncolnák az illetőt. Halálbüntetést, kerékbetörést, élefogytiglant követelnek.
Miközben egyik oldal vonatkozásában sem számít, hogy valójában mit követett el. A bűn tartalmát, mértékét és súlyát a közvéleményben az határozza meg, hogy az érintett személy melyik oldalhoz tartozik. Csak éppen ellenkező előjellel.
És ez egészen elborzaszt engem. Rettentő rossz irányba megy így a jogrendünk, hiszen az igazságomat ma sokkal inkább az határozza meg, hopgy milyen színű vagyok. Narancssárga, vagy piros. Kék, zöld, vagy éppen barna.
Ma felmegyek kocsival az autópályára. Holnap hoznak egy vissazmenőleges hatályú normát, hogy az autópálya tegnapelőtt óta már egyirányú utca, amelybe tilos a behajtás. És már lehet is büntetni. Ez nekem valóságos rémálom.
Ez az ügy valójában már régóta nem Biszku Béla személyéről szól. Hanem hogy a történelemből ki kell írtani mindent, ami nem a mi oldalunkról és a kedves vezetőről szól. Még az emléket is. Ez a per valójában arról szól, hogy egy ilyen látványos kirakatperrel át akarjuk írni a történelmet.
De akkor megtagadhatnánk a történelmünk azon szakaszát is, amikor török uralom, vagy éppen a Habsburg-abszolutizmus uralkodott kis hazánkban. Hiszen akkor sem állt fenn hazánk önrendelkezése.
Ennek a pernek közelről és távolról sem, köze nincs az alkotmányos jogállamiság kritériumaihoz.
Végezetül még annyit: egészen elképedtem, amikor az ügyész az “ideológiai tűzparancs” fogalmát használta.
Emlékezetem szerint ilyen jogi fogalmat és terminológiát a magyar jog nem ismer és nem is ismert korábban sem.
Ezért az ügyész valójában ezzel a kifejezéssel felülírt a a törvényt, hiszen lényegében jogot alkotott.
Megjegyzem, tartalmában sem tudom értelmezni az ideológiai tűzparancsot. Mert az ügyészi érvelés és logika alapján akkor az egész fidesz kormány ideológiailag gyilkosságot követett el 2012-ben:
Meghalt a veszprémi kórházban az a zirci férfi, aki a veszprémi nyugdíjbiztosítási igazgatóság ügyfélszolgálatán szíven szúrta magát.
A férfi a megyei kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságának ügyfélszolgálatán követett el öngyilkosságot. Egy ellátást megállapító határozattal érkezett, sorszámot húzott, majd kivárta, míg sorra kerül. Réfi Jenő, a nyugdíjbiztosító igazgatójának korábbi közlése szerint a férfit arról tájékoztatták, hogy rendszeres szociális járadékot állapítottak meg számára – vagyis csökkentik a rokkantnyugdíját -, mivel a felülvizsgálat szerint az állapota javult, csökkent egészségkárosodásának mértéke.
Az ügyfélszolgálat munkatársával a férfi közölte, hogy nem ért egyet a nyugdíjbiztosító határozatával: Megmutatta a határozatot és annyit mondott, “ha ő ennyit ér az országnak, akkor ezt teszi”, majd felállt és szívtájékon szúrta magát egy késsel – számolt be a Veszport.hu. A férfi rokkantnyugdíja megszűnt – tette hozzá az igazgató.
És ezért a fidesz kormány vastagon felelős. Legalább annyira, mint amennyire Biszku az ieológiai tűzparancsért.
. A lőszerrel visszaélés vádja kapcsán a bíróság nem fogadta el Biszkunak azt a védekezését, hogy a megtalált 11 töltény a fiáé.
Azt nem tudom, hogy milyen indokkal utasította el a bíróság, mindenesetre ez így számomra igencsak aggályos.
De ha azok esetleg Biszkué is voltak, lehettek, akkor meg pláne nem áll meg a lőszerrel való visszaélés, ugyanis (tudomásom szerint) Biszkunak korábban volt fegyverviselési engedélye.
És önmagában az a körülmény, hogy Biszkunál találtak lőszert, ismétlem: önmagában – ha egyéb más, bizonyító körülmény mellette nem merül fel -, nem alapozhatja meg a lőszerrel való visszaélés tényállását.
Az pedig, hogy Biszku számára mit jelent 1956, hogyan értékeli, véleményem szerint alkotmányosan nem képezheti büntetőeljárás tárgyát.
Ez nem azt jelenti, hogy egyetértenék Biszkuval, de attól, hogy messze nem osztom Biszku álláspontját, neki még joga van a saját véleményéhez.
Voltaire szavait tudnám ehhez idézni: …Semmiben nem értek egyet Önnel, de mindent megteszek azért, hogy elmondhassa a véleményét.
És Biszku a véleményét mondta el. Akkor is, ha történetesen én nem értek egyet vele. Ezért is a kommunizmus bűneinek tagadása (de hasonló elv alapján a holokauszt vonatkozásában is ugyanezt mondom: a holokauszt bűneinek tagadása is csak egy vélemény.
Olvasva az ügyben elhangzottakat, azért számomra egyre inkább és egyre jobban megerősítést nyer az ügy politikai és koncepciós jellege.
Egyrészt a korábbi kommentemben felvetettem, hogy az első vizsgálatok egyikének kellett volna lenni annak megállíptása, hogy egyáltalán háborúnak nevezhető-e 1956?
Másrészt arra is utaltam, hogy a háborús bűntett, mint vád esetében is maradéktalanul érvényesülnie kell az alkotmányos normáknak. Ezek egyike pl. az is, hogy az elkövetéskor hatályos jog szerint kell elbírálni. Továbbá senki nem büntethető azért, ami az elkövetés idején nem volt bűncselekmény. Márpedig a háborús büntettet 1956-ban a magyar jog nem ismerte. Biszku ráadásul nem volt katona, kiképzést sem kapott. És már csak azért sem lehet szó háborús bűnökről, hiszen az nem nevezhető háborúnak, ha magyar szervek magyar állampolgárokkal szemben léptek fel
Elítélik visszamenőleges hatályú törvény alapján úgy, hogy egyrészt a jelenlegi hatalom nem ismeri el azt az időszakot, amelynek része 1956.
Másrészt tisztázatlan, hogy az akkori események nevezhetőek-e háborúnak.
Harmadrészt, akkoriban háborús bűntett, mint bűncselekmény nem létezett.
Mindezek alapján számomra már alapjaiban is egyszerűen ételmezhetetlen a háborús bűntett, mint vád.
A vád tárgyát képező bűncselekményeket az a karhatalom követte el, amely Biszku és társai irányítása alatt állt, ő pedig belügyminiszterként kitüntetéseket is adományozott a fegyveres karhatalom tagjainak.
Csakhogy a karhatalom megítélése sem lehet egyértelmű, hiszen eleve többféle – honvéd, rendőri karhatalom, pufajkások és karhatalomként fellépő szabadcsapatok – voltak, másrészt ezeket annak idején nem a párt, hanem a kormány hozta létre, aminek Biszku 1957 márciusáig nem volt tagja.
Nagyon úgy néz ki, hogy az ügyészség időzavarban is volt, keverte az eseményeket, a tényekkel igencsak nem volt tisztában.
Biszkunak a háborús bűncselekményben fennálló felelősségét az alapozza meg a vád szerint, hogy – Kádár János, Apró Antal, Kiss Károly és Marosán György mellett – tagja volt az Ideiglenes Intéző Bizottságnak és a Politikai Bizottságnak, vagyis a hatalom legfőbb birtokosai közé tartozott.
Én viszont azt állítom, ahhoz, hogy a háborús bűn, mint bűncselekmény megálljon, az nem elég ehhez, hogy valaki az aktuális hatalom tagja és részese volt. Önmagában ez a háborús bűn megállását nem alapooza, nem alapozhatja meg.
És ha mindezek a szempontok sem az ügyészség részéről, sem pedig a bíróság részéről fel sem merülnek, akkor alappal gyaníthatom, hogy ez koncepciós per.
Kedves Ferincz Jenő!
Mélyen egyetértek mindazzal, amit leírt. A cikkben – részben terjedelmi korlátok miatt, részben pedig azért, mert nem jogász olvasóimat nem akartam további részletekkel terhelni – kimaradt egy “barbatrükk”, amit a bíróság alkalmazott. Nevezetesen az, hogy a lőszerrel visszaélés kapcsán azt állította, hogy az új Btk. az enyhébb, ezért azt kell alkalmazni. Ezt azzal a képtelenséggel indokolta, hogy a régi Btk-ban nem számított a talált lőszerek mennyisége, az új szerint viszont a 10 lőszer kisebb súlyú bűncselekmény. Az az apróság nem zavarta a bíróságot, hogy Biszkunál 11 lőszert találtak, tehát a konkrét esetben – amit ugye figyelembe kell venni a Btk. 2. §-ának alkalmazásánál, nem enyhébb az új törvény. Az ugyanis, hogy “elvileg” enyhébb, nem irányadó, mert mindig a konkrét esetet kell nézni. Azt sem írtam le, hogy az indokolásból nem derült ki, hogy milyen bizonyíték cáfolta Biszkunak azt a védekezését, hogy a lőszerek nem az övéi, hanem a fiáéi voltak. Erről a szóbeli indokolásban egyetlen hang sem hangzott el. De mivel a korábbi tárgyalásokon nem voltam jelen, igazából nem tudtam, hogy csak a szóbeli indokolásban nem beszélt róla, és esetleg van valami bizonyíték az anyagban, ami cáfolja a vádlott védekezését. Mert az, hogy “a bíróság nem fogadja el” a védekezést, az egy kicsit kevés indoknak tűnik. Szóval vannak még ebben “jogi csemegék”, amelyek kimaradtak az írásomból.
Tisztelt Bírónő hívja fel a figyelmet az írásában arra, hogy milyen jogsértéseket okoz, ha nem tartják be a törvényeket. Hát még milyeneket, ha a jogi hierarchia csúcsát, a törvények felett álló Alkotmányt nem tartják be. Ez az eljárás eddig az iskolapéldáját mutatta be annak, hogy hogyan nem kell az alkotmányos normákat, az alkotmányos értékeket, az alkotmányos jogelveket betartani és alkalmazni. E kérdés kapcsán bíró és ügyész egyetemlegesen az élen járt. Pedig az Alkotmány alkalmazása és betartása még egy háborús bűn, mint vád esetén is kötelező (lenne). De itt nagy ívben átléptek rajta mintha nem is létezne, mintha fogalmuk sem lenne arról, hogy mi is az.
Hogy csak egy-két ilyen apró jogi momentumot említsek, pl. a visszamenőleges hatály tilalmát. A fidesz anno megalkotta az ún. Lex Biszkut. Vagyis az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló 2011. évi CCX. törvényt. (Már ez a kvázi személyre szóló jogalkotás is nagyon komoly alkotmányossági aggályokat vet fel.) Ezen törvényre való hivatkozással jelentették fel jobbikosok a Biszkut. Mind az ügyésznek, mind a bírónak észlelnie kellett volna, hogy ez a törvény visszaható hatályú. Hiszen a fidesz azt is kimondta a jogalkotási törvényében (2010. évi CXXX. törvény)
2.§.(2) Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
És ezen 2011. évi törvény alapján akarják megítélni Biszku 56-os szerepét? Bődületesen kimeríti a visszamenőleges hatály tilalmát.
Mindezeken túlmenően még megemlíteném a fidesz (egyébként többszörösen alkotmányellenes és közjogilag érvénytelen) alaptörvényét is. E szerint:
….”Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének”….
Hogy is van ez? Tehát, amit a magyar közszolgálatban ebben az időszakban elkövettek, az erre tekintettel megbocsátható. De ami a szovjet megszállás alatt történt az nem? Lényegében kitöröltek 46 évet a magyar történelemből, majd azon időszakért akarják felelősségre vonni, ami ebben az el nem ismert időintervallumban volt. Ellentmondások sorozata.
Arról nem is beszélve, hogy 1956 (véleményem szerint) nem is volt háború. Maximum polgárháború, de arra nem alkalmazható a háborús bűncselekmény törvényi kategóriája. És (véleményem szerint) a bíróságnak előbb azt lett volna kötelessége tisztázni és megválaszolni, hogy 1956 egyáltalán háborúnak tekinthető-e? Mert ha – esetlegesen – mégsem az, akkor a háborús bűncselekmény törvényi tényállása nemhogy nem alkalmazható, de nem is értelmezhető. És ez esetben viszont akkor – mint alkotmányos jogelv – nem megkerülhető az elévülés jogintézményének figyelembe vétele és alkalmazása. Annyira, hogy igenis indokolt és szükséges lett volna alkalmazni az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatát ill. az abban megfogalmazott alkotmányos jogelveket. Amelyet – kétségtelen – az Alkotmánybíróság konkrétan a Zétényi-Takács-féle törvény kapcsán mondott ki, de az ezen határozatban megfogalmazott alkotmányos jogelvek ezen ügyben igencsak erőteljesen kell, hogy domináljanak.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett és politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről szóló, az Országgyűlés 1991. november 4-i ülésén elfogadott törvény alkotmányellenes.
A törvény szövegezésének határozatlansága és bizonytalansága sérti a jogbiztonság követelményét. A törvény sérti az alkotmányos büntetőjognak azt a követelményét, hogy a bűncselekmények büntethetőségének elévülésére – beleértve az elévülés félbeszakítását és nyugvását is – az elkövetéskor hatályos törvényt kell alkalmazni, kivéve, ha az elévülés időszakában az elkövetőre nézve kedvezőbb szabályok léptek hatályba.
A törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének kérdésében az Alkotmánybíróság a következőkben foglalt állást:
1. A már elévült bűncselekmények újból büntethetővé tétele alkotmányellenes.
2. A még el nem évült bűncselekmények törvényi elévülési idejének meghosszabbítása alkotmányellenes.
3. A még el nem évült bűncselekmények elévülésének törvénnyel való félbeszakítása alkotmányellenes.
4. Nyugvási vagy félbeszakítási oknak visszaható hatályú törvénnyel való megállapítása alkotmányellenes.
5. Az elévülés szempontjából nem lehet alkotmányosan különböztetni aszerint, hogy az állam politikai vagy pedig egyéb okból nem érvényesítette büntető igényét.
6. Határozatlansága miatt a jogbiztonságot sérti és ezért alkotmányellenes annak elévülési nyugvási okká nyilvánítása, hogy az állam politikai okból nem érvényesítette büntető igényét.
7. Alkotmányellenes, ha a törvény akként vonja hatálya alá a hazaárulás bűntettét, hogy nem veszi figyelembe a bűncselekményi tényállás által védett jogi tárgy többszöri változását a különböző politikai rendszerekben.
Valaki azt írta, hogy nem lehet a cikkhez hozzászólni. Nem értem, hiszen én soha nem tiltom le a hozzászólásokat.