JogÁsz

Alkotmányos szégyen

Négy hónappal az önkormányzati választások előtt a parlament megváltoztatta a választási törvényt. Míg eddig a budapestiek a teljes közgyűlést pártlistáról, közvetlenül választhatták meg, az új szabályok szerint a Fővárosi Közgyűlést a 23 kerületi polgármester és 9, kompenzációs listáról bejutott képviselő alkotja. Az Alkotmánybíróság (AB) a héten ezt a konstrukciót alkotmányosnak találta. Nehéz megmondani, hogy melyik… Tovább »

Magyar Al Capone

Al Caponéra, a huszas évek chicagói maffiafőnökére egyetlen gyilkosságot sem tudtak rábizonyítani, végül csak adócsalás miatt sikerült börtönbe zárni. Varga Bélát, a Kuruc.info honlap amerikai földön élő “bejegyzőjét és tulajdonosát” a magyar állam eddigi egyetlen kormányának sem sikerült felelősségre vonnia, de még megtalálnia sem mindazokért a bűncselekményekért, amelyeket az említett honlapon elkövettek. A bűnlajstrom pedig… Tovább »

Orbán retteg

Az Atlatszo hu. videót készített. Ebből következtetek arra, hogy a miniszterelnök – akárcsak a diktátorok általában – retteg az ő “szeretett népétől”. Újmagyarul: a zemberektől. Különben miért kellene a Szabadság téri megszállási emlékművet éjjel egykor, sokszoros kordon gyűrűjében, hatalmas rendőri biztosítás mellett  a helyére csempészni? Kitől fél Orbán? Attól a néhány tucat elszánt liberálisan gondolkodó… Tovább »

Feltépett sebek

„Két óra hosszat futkostam a padláson. Annyit hallottam: jön az árvíz, meneküljünk!” Ezekkel a szavakkal indult a beszélgetés Veszprémben az „Elsodortak – A vörösiszap-katasztrófa utóélete: a per” című könyvem dedikálásakor. Nem volt ez egy szokványos dedikálás. Aki eljött – így, vagy úgy – szenvedő alanya volt a négy évvel ezelőtti iszapáradatnak. A hölgy, aki a… Tovább »

Soron kívül

A Kúria döntését követően az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely kimondja, hogy a deviza alapú hiteleknél a bankok tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamrést. A törvény arról is rendelkezik – mind a deviza-, mind a forint alapú szerződések esetében – hogy a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy tisztességesen jártak el akkor, amikor az egyoldalú kamat-, költség-, vagy… Tovább »

Hunvald és a jogszolgáltatás

Jogászszemmel sem könnyű eligazodni a Hunvald György, korábbi erzsébetvárosi szocialista polgármester ellen indított büntetőeljárások szövevényében. A nyomozás kezdetén még „Nagy György és társai” volt ügye megnevezése. Később Nagy György I. rendű gyanúsítottból a vád koronatanúja lett, és az eljárás „Gál György és társai” néven folytatódott. Az okot nem tudjuk, mert államtitok. Azt azonban tudjuk, hogy… Tovább »

Beszélgetés a “holokamuról”

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. július 2-án P. Pétert folytatólagosan elkövetett nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntette miatt – nem jogerősen – 1 év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évre felfüggesztette, áll a Fővárosi Törvényszék közleményében. A bíróság ítéletében megállapította, hogy a vádlott az elmúlt három évben – egyéb matricák mellett – „Holokamu”… Tovább »

A legfontosabb könyvkritika

Kolontáriak a könyvről Varga József, a Kolontár és környéke egészségéért egyesület vezetője írta: Köszönöm szépen a visszaigazolást, és a könyvek dedikálását is. Mindnyájan várjuk a második kötetet is. Örülök, hogy sikerül olyan emberekkel találkoznunk akikről elmondhatjuk, hogy szívükön viselik sorsunkat. Igaz mi nem vagyunk igazi károsultak, de itt élünk és a sok közöny mellett ami… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!