Volt nekem egy szép fehér Iphone 5-ös telefonom. Kedveltük egymást ő meg én, immáron másfél éve. Úgy látszik túl hosszú volt neki a békés és boldog egymás mellett élés, mert nem bírta szuflával. Vagyis túl hamar lemerült az akkuja. Hiába töltöttem fel minden áldott este, másnap ebéd után már elszunyókált. Jelzem, én is híve vagyok… Tovább »
Mobilkaland

Éppen egy hónapja vagyunk tanúi annak, hogy a minisztériumoktól kezdve, a legfőbb ügyészen át a NAV-ig, az egész államigazgatás totál hülyének nézi az országot. Az Amerikai Egyesült Államok október elején megtagadta a beutazás lehetőségét hat magyar kormányzati tisztviselőtől, hivatkozva a George W. Bush elnök által 2004-ben kiadott 7750-es elnöki proklamációra. A jogszabály-erejű nyilatkozat szerint…
A cél persze nem olyan magasztos, mint az 58 évvel ezelőtti október 23-án. Az ország most (még) nem a rendszert akarja megdönteni, mindössze egy olyan törvényjavaslat ellen tiltakozik, amely „egységbe forrasztotta” a teljes szétszabdalt baloldali ellenzéket, a Jobbikot, az LMP-t, sőt még a Fideszt is, számos egyesülettel, alapítvánnyal, szolgáltatóval, szakszervezettel és a tüntető állampolgárokkal együtt….