Illés prófétát egy tüzes szekér forgószéllel vitte fel az égbe. A mi Zoltánunkat a forgószél, ha nem is az égbe, de televíziós stúdiókba röpítette. Mert a nagy környezetvédő szakember a médiában szeretett volna legalább egy glóriához jutni. Mondhatom, nem sok sikerrel. Már azt sem értettem, hogy a médiumok – bal- és jobboldaliak egyaránt –… Tovább »
Illés szekere

Ötödik évébe fordult a büntetőeljárás a vörösiszap katasztrófa ügyében. Mondhatják, gondolhatják, hogy ez nagyon sok idő. Én meg azt mondom, jó oka van ennek. Ha emlékeznek, hazánk bölcs politikusai, élükön a miniszterelnökkel, már egy nappal a 2010. október 4-ei katasztrófa után nem röstellték kijelenteni, hogy emberi mulasztás történt, amiért a MAL Zrt, és annak vezetői,…
Bloggerek 3 D-ben A Kávéblog interjút készített a Cafeblogon “alkotó” bloggerekkel. Velem is. És én meg is mondtam az “őszintét” 🙂 Jogász és Drazsé egy tollból Dr. Sándor Zsuzsa korábbi ügyész, majd bíró, ma közvélemény-formáló. Bíróként csendre ítéltetett, de bloggerként elmagyarázza nekünk, mit is jelentenek a néha érthetetlen jogi helyzetek. Mellette pedig kutyáját, Drazsét segíti hozzá…
A vörösiszap-per ősszel újra indult tárgyalásán újabb – immár a harmadik – szakértőt zárta ki a Veszprém Megyei Törvényszék. A bíróság, az ügyész és a védelem két napon keresztül faggatta dr. Bohus Géza robbantási szakértőt. Nem is csoda, hiszen a nyomozóhatóság csaknem egy évvel a katasztrófa bekövetkezte után jutott először arra a gondolatra, vajon nem…
A tollal.hu egy közéleti és kulturális oldal. Irodalommal, művészettel foglalkozik, híreket, véleményeket, pályázatokat, kritikákat és interjúkat tesz közzé. Most a vörösiszap-katasztrófa utóéletéről írt könyvemet ajánlotta olvasóinak. Dr. Sándor Zsuzsa: Elsodortak – A vörösiszap-katasztrófa utóélete: a per Ez a könyv főként a katasztrófa nyomán indult büntetőeljárással foglalkozik. Tizenöt ember áll évek óta a bíróság előtt. A…