Elsodortak
Dokumentarista könyv a vörösiszap katasztrófáról, az előzményektől a következményekig. Összegző kiadvány mindeddig nem született erről a megrázó és az egész hazai közvéleményt aktívan foglalkoztató eseménysorról. A katasztrófa idején, majd a magánadakozásokból összegyűlt hatalmas, de azóta is vitatott felhasználású összegekkel megtámogatott helyreállítási munkálatok során országosan, de bízvást mondhatjuk, hogy Európa-szerte a figyelem középpontjába állították a szerencsétlenül… Tovább »

Ab Ovo Könyvkiadó Magyarország eddigi legnagyobb katasztrófája csaknem négy évvel ezelőtt, 2010. október 4-én történt. Az Ajkai Timföldgyár X. számú vörösiszap-tározójának gátja átszakadt és a kiömlő vörösiszap elöntötte Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófának nyolc halálos és kétszáznál több sebesült áldozata volt. Ez a könyv főként a katasztrófa nyomán indult büntetőeljárással foglalkozik. Tizenöt ember…
Barátnőm, nevezzük őt egyszerűen Serzsónak, nem csak komoly jogi probléma elé állított, hanem még nyelvi elemzésre is kényszerített. De mit meg nem tesz az ember egy barátságért! (A jogi tanácsadásért járó honoráriumot majd később megbeszéljük.) Lássuk először a „tényállást”. Ez a komolytalan asszony arra vetemedett, hogy amikor a társasház közös képviselője – a jogszabályoknak megfelelően,…